A fent említett címet viseli az a film, amit kb. egy hónapja néztem meg. Nem filmajánlót fogok írni róla, inkább összefoglalom, milyen gondolatokat ébresztett bennem. Előre is elnézést, de akit érdekel a film, és még nem látta, az ne is olvasson tovább, mert elég sok részletet le fogok lőni. A filmről adatait tekintve el kell mondanom annyit, hogy a főszerepeket Rachel Weisz és Tom Hiddleston játsszák. Be kell valljam, Hiddleston miatt kezdtem el nézni, de maga a történet és (az általam eddig nem különösebben kedvelt) Weisz játéka is meggyőzött.
Azt is el kell mondjam, hogy ez volt a depressziósabb, legszomorúbb film, amit valaha láttam. Nem is tudom, hogy javasoljam-e, hogy nézzétek meg vagy sem. Nem lehet sírás nélkül túlélni. A másik fontos jellemzője, hogy nagyon-nagyon lassan emészti meg az ember. Nekem így, egy hónappal később, a legindokolatlanabb pillanatokban jönnek elő a film által keltett gondolatok.
A mű sztoriját röviden felvázolhatom, de persze az egész nem ennyire fekete-fehér. Anglia, 1950-es évek.A cselekmény központjában Hester Collyer (Weisz) áll. A nő hosszú ideje él boldogtalan házasságban idősebb férjével, William-mel akihez nem a szerelem, csupán a biztonságérzet, a konvenciók és talán a szülői nyomás fűzi. Ám egy nap Hester megismerkedik Freddie Page-el (Hiddleston), s rajta keresztül a szerelemmel is. Hónapok óta tartó viszonyukra azonban fény derül, ezért Hester végleg elhagyja a férjét, és Freddie-vel él tovább, aki a légierő pilótáinak csapatát erősíti, így gyakran elszólítja a kötelesség. A magára hagyott Hester-ből pedig felszínre tör az eddig lappangó depresszió, s miután kedvese nem üzen neki születésnapja alkalmából, drámai döntésre jut: öngyilkos lesz. Vagyis csak lenne, de hála a kissé túlbuzgó házinéninek, ez meghiúsul. Természetesen Freddie pedig megtudja, mi is a helyzet, ami természetesen még őt is kiborítja. Hosszú vívódás és néhány szóváltás után úgy dönt, elhagyja idegileg kissé labilis kedvesét, hogy feledékenysége és faragatlansága ne okozzon több fájdalmat.
Elképesztő. Az első gondolatom az volt: hogy lehet valaki ennyire ostoba, hogy egy szülinapi baki miatt öngyilkosságot vesz a fejébe. Pláne, ha józan ésszel végiggondolom, hogy szegény drágám egy háború kellős közepén nem feltétlen üdvözlőlapokat ír. És még csodálkozik, hogy a pasas, aki egyébként imádja, nehezen viseli a dolgot. Mert bár Freddie kissé goromba, és a lehető legtávolabb áll a sznob-léttől, amihez Hester hozzászokott, azért még szereti. És bár a kedves néző hiába kívánja könnyes szemmel, hogy megbeszéljék, hogy rendbe hozzák, ez nem így lesz. Először éppen ezért rajtam is kitört az aggodalom, hogy Freddie miért nem marad, vagy hogy ne adj isten tényleges öngyilkossággal végződjön a sztori.
S miközben napokkal, hetekkel később jöttek a gondolatok, megváltozott a véleményem a dolgokról. Amennyire hihetetlenül antipatikusnak tűnt Hester, egyre inkább rájöttem, mennyire hasonlítok rá. Először is idővel észre veszi az ember, Hester mennyire nem illett bele saját világába, a szabályokba és elvárásokba, amelyek hozzá kényszerítették a gazdag, megbízható, kedves, kifinomult úriember férjéhez. Éppen ezért a viharosnak nevezhető kapcsolata Freddie-vel egyfajta lázadás. Hisz a pasi bármilyen bát or pilóta is, humoros, de cseppet sem kifinomult, abszolút faragatlan, nem is túl művelt, és még hírből sem gazdag. Hester szélsőséges érzelemkezelése azonban mégsem olyan túlzó, mint először gondolnánk. Gyakran velem is megesik, hogy nem találom a helyem, hogy úgy érzem elfelejtenek, és ilyenkor elgondolkodom, hiányoznék-e bárkinek is, ha nem lennék. Egy ilyen elmélkedés után ismertem rá, hogy mennyire ismerős a nő karaktere. A küszködés, a szorongás mutatása vagy elrejtése, a zavarodottság, a bizonytalanság mind-mind alapvető emberi tényező, de mindenki másképp kezeli. Sokan jól, sokan rosszul kevésbé jól, ebbe tartozom.
És ha jobban belegondolunk, Hestert nem az kergette az öngyilkosság felé, hogy Freddie elfelejtette a születésnapját. Hanem mert egyszerűen rájött, hogy bármennyire is szereti őt, a kapcsolatunk mindkettejüket rombolja. Héja-nász az avaron. Kilátástalannak érezte a helyzetét, nem látta jövőt.Talán abban a helyzetben én is így reagáltam volna. Kíváncsi vagyok, hányan lennének, akik ugyanígy gondolják.
